Tagjaink

Belépés



Facebook

Tagjaink

Egyesületünk keretei között 3 szakmai műhely dolgozik önállóan: a ROJTOSROJTOS együttes, a BOJTÁR néptánccsoport és a CSICSÓKA népdalcsoport. A három csoport, bár önálló egységként funkcionál, egymás munkáját aktívan segíti, tevékenységét hatékonyan kiegészíti, ezzel is bizonyítván, hogy a célok elérése érdekében a közös munka, az együttműködés alapfeltétel.

A mára már országszerte ismert Rojtos együttes kistérségi gyökereit nem feledte, a Bojtár néptánccsoport mellett jelenleg is kíséri a bábolnai és a Kertész néptánccsoportot. Nélkülük már elképzelhetetlenek az Erkel Ferenc Művelődési Házban havi rendszerességgel rendezett táncházak, ahol a fiatalok mellett az idősebb generáció is képviselteti magát. A 150-200 fős táncházak nem csak a kulturált szórakozásra, a táncra, éneklésre adnak lehetőséget, hanem sokszor a helyi, illetve a Kárpát-medencei hagyományok megismerésére is, köszönhetően a meghívott adatközlők előadásainak.

A több mint 80 fős Bojtár tánccsoport három csoportban, az oktatást szívügyének tekintő, azt ingyenesen végző, egykoron táncosként tevékenykedő házaspár vezetésével működik. A tánccsoportBOJTÁR folyamatos fejlődésére és az ezzel együtt járó megérdemelt elismertségre a legjobb bizonyíték talán az a sok-sok felkérés, amelyet fiatal táncosaink mindig örömmel teljesítenek, legyen szó ünnepi rendezvényről, szüreti felvonulásról, gyermeknapról vagy éppen néptánc fesztiválról.

A Csicsóka népdalcsoport a zeneiskolás és néptáncos lányokat segíti a magyar népdalok minél szélesebb skálájának elsajátításában. A népdalcsoportban jelenleg már a második korosztály oktatása folyik, töretlen odaadással.

Ki olvas minket

Oldalainkat 23 vendég böngészi

Látogatóink

Ma:Ma:54
Tegnap:Tegnap:59
E héten:E héten:239
E hónapban:E hónapban:999
2011.11.01. óta összesen: 597999